20 évvel ezelőtt már megjósolták a klímaváltozás mai valóságát

20 évvel ezelőtt még középiskolás voltam, amikor először hallottam a globális felmelegedésről. Emlékszem, azt magyarázták: a felmelegedés nem egyenletesen oszlik majd el, hanem mint a víz, amit forralnak, először a hideg és meleg részek keverednek egymással. Így azt jósolták, hogy a hideg és meleg levegő keveredése erős szélviharokat hoz majd létre, amik komolyan korlátozni fogják a felmelegedés egyik okozóját, a közlekedést. És még számos ártalmat megjósoltak, ami ma egyre sűrűbb valóság.
Mindezt 20 évvel ezelőtt írták! Most találkoztam egy szép filmmel, ami bemutatja egy házaspár vállalkozását, hogyan alakítják át életüket fenntarthatóra.

Kategória: Életmód, Főoldal, Történetek, Természet | Hozzászólás

5000 éves fák

Összefonódott fákMa reggel a mellettünk élő botanikus kertben sétáltunk. Megláttunk egy táblácskát egy kisebb platánfa alatt, ami közölte, hogy akár 1000 évig is élhet!

Egyik kedves barátunk ülteti ezen a területen a fákat, és gyakran vesszük észre sétáinkon, hogy itt-ott újabb facsemeték és bokorkezdemények jelennek meg. Néhány év után értettük csak meg, hogy ezek tulajdonképpen erdők. És hogy az össze-vissza elszórtnak tűnt növények mögött tudatos tervezés áll, erdők és bokorcsoport remekművek. A képen egy különleges, egymásba fonódó két fa látható, mely kedves kertészünk alkotása.

Évekig építészetben dolgoztam, és azt gondoltam, hogy milyen sokáig használják majd az emberek azokat az épületeket, amikhez akár többszáz óra munkával én is hozzájárultam. De most megértettem, ha egy óra alatt elültetek egy fát, az még akkor is vidáman élni fog, mikor én már rég eltávoztam innen. 1000 év múlva is, és vannak fák, amik már 5000 éve élnek a Földön!

Kategória: Főoldal, Természet | 1 hozzászólás

Házisajt készítés, a finom tejsavó ital, ahogy az Ayurveda ajánlja

A tej és tehénA házisajt az egyik kedvenc eledelünk a férjemmel, és mióta felfedeztem, hogy a megmaradt tejsavóból is finom ital készíthető, bekerült a reggeli menübe. Átadom a recepteket, és elárulom, mi minden jót mond erről az ayurveda.

Házisajt: nagyon egyszerű, 1 liter minél zsírosabb tejet kell felforralni (legjobb a tehenészetből közvetlenül beszerezni, én már láttam boltban csapolható változatot is). Ekkor beleöntjük egy citrom levét. Fontos, hogy csak akkor, amikor már tényleg forr. Egy keveset forraljuk még, akkor különválik a sajt és a tejsavó. A sajtot ki lehet halászni egy lyukacsos kanállal.
És amit készíteni lehet belőle: olajon fűszereket pirítasz, és ebben morzsolod bele a sajtot. Kitűnő csemege reggelihez szendvicshez, vagy beleteheted valamilyen rizses rakott ételbe. De morzsolhatod wokos zöldségek közé is, vagy főtt zöldségesbe, csak ez elején mindig pirítsd meg a fűszerekkel, hogy átvegye az ízüket. Kitűnő töltelék készül belőle a vegetáriánus töltött paprikához (rizs + sajt + fűszerek = töltelék). És ha szeletelt sajtra vágysz, akkor keverd el a kedvenc fűszereiddel, és lapítsd le egy éjszakára (mondjuk egy vízzel teli lábassal, de figyelj rá, hogy a sajtból szivárogni fog még a savó). Ebből szeletelhető sajtot kapsz, amit kiránthatsz, szendvicsre tehetsz, sőt bármibe belefőzheted, sütheted kockázva (mint a morzsoltat).
Az ayurveda csak ezt a friss sajtot használja. Sokkal egészségesebb, mint bármely bolti sajt.

És a tejsavó, ami megmarad: a citromtól savanyú lett, tehát cukrozni kell (én az 1 literből készült mennyiségbe 6 kk fruktózt szoktam tenni), majd tegyél bele 1-1 csipet őrölt gyömbérport, őrölt szegfűszeget, és őrölt kardamomot. Inkább óvatosan, mert ezek erős fűszerek. És forrald még 5 percet. Kiváló reggeli vagy esti ital

Az ayurveda gyógyszerként használja a tejet és tejtermékeket. A tejtermékek segítik az agyszövetek fejlődését. Ami jól jön az életünk során. A vaj tisztításával keletkezett ghí (ami egyszerűen csak melegítéssel, és a hab leszűrésével történik) a legegészségesebb zsiradék, és az ayurvedikus gyógyászat egyik fő alapanyaga, amelyről még sok hosszú bejegyzést írhatok…
A tej növeli a kapha dosát, amit érzékelhetünk is, hiszen a sok tej fogyasztása egyeseknél nyáktermelést okoz. Ezt lehet csökkenteni a fent említett 3 fűszer (gyömbérpor, szegfűszeg és kardamom) belekeverésével és forralásával. Ha pedig magas vata dosával rendelkezel, egyenesen kitűnő este egy pohár meleg tej (belekeverve egy kevés ghí és cukor), és kényelmesen üldögélve kortyolgasd el. Segíteni fogja az alvásodat.

Az ayurveda egyik fontos elve: Tehénnek lenni nemes dolog, az emberiség nagy szolgálóit tisztelhetjük bennük. A Védák (aminek az ayurveda is a része), kimondottan előírják a tehenekről való gondoskodást. Mivel táplálékot ad, anyaként tisztelik, ahogy a földet is, és a legnagyobb bűnök közé sorolják a leölésüket.

Az ayurveda test típusodat itt állapíthatod meg:
Ayurveda teszt

Kategória: Ayurveda, Főoldal | Hozzászólás

Miért szeretem az ayurvedikus indiai konyhát?

ayurvédikus indiai konyhaVasárnap egy kedves barátnőm járt nálam, nagy főzőcskézésbe kezdtünk, megtanított nekem néhány (pontosan 8 féle) hagyományos indiai ételt.  Mindeközben a férjeink megbeszélték a világ dolgait egy másik szobában, de a végén már türelmetlenül átjöttek, hogy mikor lesznek már készen a finomságok?

Az indiai főzés tudománya az ayurveda gyógyító elvein alapul. Számtalan fűszert használ, melyek mind gyógynövények is egyben. Ezeket a fűszereket ghi-ben kell pirítani (a ghi vajból készül egy egyszerű, konyhai tisztítás során), majd ezekre kerülnek a felvágott zöldségek. A pirítás kiemeli a fűszerek ízét, és a ghi-vel együtt erősíti a gyógyhatásukat. Viszont jól kell tudni, hogy melyik fűszert mennyi ideig kell pirítani, és milyen sorrendben kell a ghi-be szórni.

Például ha valakinek gyenge az emésztése, annak az ayurveda azt ajánlja, hogy az ételeiben használjon sok római köményt. Babból készült ételekhez kimondottan ajánlott. Az egész római köményre vigyázni kell, hogy ne égjen meg, mert csak egy pár megpörkölődött szem is keserűvé teszi az egész ételt, az őrölt római köményt viszont egyáltalán nem is szabad pirítani, azonnal mehetnek rá a zöldségek.

Mindehhez még hozzáadjuk, hogy az ayurveda az embereket három típusba osztja, ezt úgy hívja, hogy vata, pitta és kapha. Attól függően, hogy melyik típusba tartozol, más-más ételeket kell fogyasztanod, ha egészséges szeretnél maradni.
Hogy melyik típusba tartozol, és milyen ételek a legjobban neked, azt megtudhatod itt:

Ingyenes ayurveda teszt

Kategória: Ayurveda, Főoldal | Hozzászólás

Napraforgó virágos mező

napraforgó és méhecskeMinden jel arra mutat, hogy a kertünk kívánságteljesítő kert. Ennek egyik bizonyítéka, hogy nagyon szeretem a napraforgó virágját, és a kertünk végében megjelent egy napraforgó virágos mező. Bizonyára egy régi vetésből maradtak ott a magok, ami két éve is lehetett már, mert tavaly ősszel még kukorica volt ebben a földben.

Gyakran elcsodálkozom, hogy a természet milyen változatosan tud élményt nyújtani az érzékeinknek, mint ezek a ragyogó sárga napraforgók a szemnek, vagy nemrég a cseresznyefa a roskadó cseresznye terméssel.

Készítettem néhány fotót róluk, és egyet a virágos sziromról.

sok napraforgó fej egy napraforgón

naprafogó virágos mező

Virágoskert szirom

Kategória: Főoldal, Természet | Hozzászólás

Cseresznyefa virága

cseresznyefa virágA telkünkön van egy nagy cseresznyefa. Ez a telekhez tartozott mikor megvettük, mintegy mellékesen. Tavasszal az apró fehér virágok ragyogtak a napsütésben, nem lehetett nem felvidulni egy ilyen látványra. Később pedig mint a puha hó, úgy szállnak mindenfelé az apró szirmok.

 Aztán a virágzás után leginkább akkor értékeltük újra, amikor beértek az első szem cseresznyék. Lelkesen naponta szedtük őket. Ettük magában, készítettem süteményeket, cseresznyés joghurtot és csatnit (a csatni az indiai konyha édes-csípős remeke), jöttek a barátok szedni, vittük ajándékba, a fa pedig még mindig roskadt. Majd a végtelen mennyiségtől inspirálva elkezdtem befőzni lekvárokat, sütibe valókat, szörpöket és csatnikat. És ami maradt, most már a madaraké.
És azt hittem, nagy cseresznye evők és befőzők vagyunk, de egyik barátunk elmesélte, hogy kiszámolták, ha hetente két üveg cseresznye lekvárt megesznek, mennyit kell befőzni, hogy egy egész évre elegendő legyen. És befőzték!

Ezt a fát régen ültette valaki. Biztosan nem nekünk. De most mi egy egész évre való gyümölcsöt szedhetünk belőle, amiért nem kell fizetnünk (úgy hallottam 500ft-ot is elkérnek egy kiló cseresznyéért).
Elgondolkodtató, hogy milyen értékes egy egyszerű cseresznyefa. Ha ültetünk egy gyümölcsfát, vajon az hány éven át fog minket etetni? És ha továbbállunk, akkor másokat, vagy netán a gyerekeinket.
Merthogy nemcsak magunkra gondolunk…

Kategória: Főoldal, Természet | Hozzászólás

Hammm…. bekaplak! – mondta a TV.

tv nézés hatásaMindezt akkor tette, amikor még kisgyerek voltam, és egy esti órában megbújva a nappali egy rejtett zúgában belenéztem egy filmbe, miközben szüleim azt hitték, békésen alszom már. Leginkább egy pókhoz hasonlított, csak sokkal nagyobb volt, és mindenkit megevett, aki a közelébe került.  A sokkoló az volt, ami utána kijött belőle.

Ezek után mindig rettegés fogott el, ha be kellett mennem egy sötét szobába, a villanykapcsoló jelentette a megmenekülést. Nem csoda, ha sokat esett a tv-nézési kedvem, bár ezután még sok órát töltöttem el tv-zéssel. Mindez kb. 30 évvel ezelőtt történt, és még ma is jól emlékszem az érzésre.

Felnőttként “elfelejtettem” beszerezni magamnak tv-t. Sokan lelkesedtek, hogy adnak nekem ajándékba, de végül inkább könyvet kértem. Miután egy éve éltem így, megértettem, hogy mit tesz velünk a napi tévézés. Észrevettem, hogy már nem álmodom olyan dolgokról, amihez igazából semmi közöm. Elmúltak a lövöldözős álmok és egy csomó olyasmi, ami a filmekben folyamatosan szerepel.
Nem adtak gondolkodni valót a sorozatok, nem lettek ok nélküli érzelmeim, félelmeim.
Nem érdekeltek a boltokban az agyonreklámozott drága termékek, a józan ész döntött, hogy mit veszek meg, és mit nem.
Sokkal többet olvastam, és sokkal nyugodtabb lettem. Tv nézés után mindig zsongott egy kicsit a fejem, és a filmek kikapcsolták az önazonosságomat. Most ez nem történt meg.
Több időm volt a barátaimra.

Néha az ember rájön, hogy vannak dolgok, amiből túl sok van az életében, és valójában teljesen felesleges. Vajon mi akadályoz meg bennünket, hogy elengedjük magunktól?

Kategória: Életmód, Főoldal | Hozzászólás